KÖLCSÖNÖS ELISMERÉS ELVE

A kölcsönös elismerés elve (Principe of Mutual Recognition – MR) a legáltalánosabb értelmezésben azt jelenti, hogy két vagy több állam valamilyen területen kölcsönösen elfogadja egymás szabályait, azt a sajátjukkal egyenértékűnek tekintik.

Az elvet az európai integrációban áruk szabad mozgásával kapcsolatban az Európai Bíróság fogalmazta meg a világszerte ismertté vált Cassis de Dijon-ügyben (1979), amikor indokolatlannak ítélte a francia feketeribizli-likőr forgalmazását megtiltó német álláspontot, egyenétékűnek tekintve a Cassis piaci forgalmazásának francia és német következményeit.

(Az ügy lényege: ha a közkedvelt ital nem károsítja a franciák egészségét, nem veszélyezteti a francia közrendet és közbiztonságot, akkor semmi ok nincs arra, hogy az illetékes német hatóság a Római Szerződésben a más tagállambeli áruk piacra jutásával kapcsolatban megengedett nemzeti korlátozó jogcímekre, ún. mentességi okokra hivatkozva megtiltsa a Cassis de Dijon forgalmazását az akkori Nyugat-Németországban.)

Az elv alkalmazása ezt követően a tagállamok közötti árumozgásban általánossá vált mindazon termékeknél, amelyekre nem született uniós jogharmonizáció (egészen a 80-as évek végéig ez volt a jellemző). Mindmáig az áruk szabad mozgásának legfontosabb és legismertebb elve az ún. nem harmonizált termékkörben, nemcsak a tagállamok között, de az Európai Gazdasági Térség (EGT) egész területén (és az EU-val vámunióban lévő Törökországban is).

Üzenete egyszerű: ha egy nem harmonizált termékkörbe tartozó terméket (melyet az egyik tagállam nemzeti szabályai szerint gyártottak és hoztak forgalomba) egy másik tagállamban kívánunk értékesíteni, forgalmazása nem korlátozható arra hivatkozva, hogy termékünk nem felel meg az importáló állam adott termékre vonatkozó nemzeti szabványának vagy más hazai követelményeknek.

Az elv gyakorlati alkalmazása az egységes piacon olyannyira alapelv, hogy a sorozatos negatív tapasztalatok okán szükségessé vált a tagállamok figyelmét rendeletben külön is felhívni az elv betartására, az indokolatlan nemzeti korlátozások felszámolására, illetve az érintett tagállami hatóságok kölcsönös elismerési kultúrájának erősítésére. Az elv alkalmazását a Bizottság külön honlappal is segíti, a tagállamokban pedig online Termékinformációs Pontok (Product Contact Points) állnak a nem harmonizált termékeket más tagállamban értékesíteni kívánó vállalkozások rendelkezésére.

A kölcsönös elismerés elve közvetve az importtermékek belső piaci forgalmazására is vonatkozik. Ha olyan árut importálunk egy harmadik országból, amely nem tartozik az unió által harmonizált termékkörbe, és a magyar hatóságok a hazai szabályok alapján engedélyezik az áru hazai forgalmazását, korlátozásmentesen értékesíthetjük ezt az árut az EGT valamennyi tagállamában, anélkül hogy az adott termék ottani nemzeti szabályaihoz alkalmazkodnunk kellene.

Tudnunk kell, hogy a kölcsönös elismerés elve nem szorítkozik az áruk szabad mozgására, alkalmazandó minden olyan EU-tagállamok közötti szolgáltatásnál is, amelyekről nem rendelkezik a szolgáltatási keretirányelv vagy uniós ágazati szabály. Az uniós jog ennél is tovább megy: napjainkban már szinte minden olyan területen alkalmazott, ahol nincs uniós jogharmonizáció (pl. szakképesítések kölcsönös elismerése, büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerése).